2015. március 10., kedd

Egy kicsit a városról...

Végre meleg van a szobánkban! Bizniszeltünk egyet Felipevel, odaadtuk a kis 600 W-os hősugárzónkat egy trópusi meleget produkáló nagyágyúért cserébe. Többé nincs sapkában, sálban, kabátban alvás! Muito legal! (= zsír a brazil szlengben) Egyébként már nincsen annyira hideg, lassan egy hete, hogy napközben 18 fok feletti a hőmérséklet és ha süt a nap, akkor 24-26 fok is simán van. Voltunk is a strandon vasárnap, de erről talán egy másik posztban írunk, majd ha már kipróbáltunk egy másik strandot is... (úgyhogy megéri minket olvasni) Egy kis előzetes a későbbi részek tartalmából (Carcaveloson menőzünk):



Ja igen, városnézés. Múlthéten már annyira sírt a szám, hogy itt vagyunk 3 hete és alig láttunk valamit a városból, hogy sikerült kierőszakolnom pár emberből egy kis halpiac (Mercado da Ribeira) látogatást. Maga a halpiac sajna nem volt nagy szám, valószínűleg későn értünk oda, már csak pár polip heverészett a jégen. Viszont ami óriási volt, az a piac épületében található "Time out". Ezt senki se hagyja ki, aki erre jár! Egy bazinagy placcon nagyon sok étterem, borozó, gourmand cuccokat áruló kis bódé kínálja ínyenc finomságait. Muszáj kiemelnem, hogy aki nincsen jóban a tengerből származó táplálékokkal, annak ez a piac kissé csalódás lesz, mert a kaják 80%-a bizony onnan jön (ez lehet, hogy kiterjeszthető Lisszabonra is, sokszor olcsóbb a hal, mint a csirke). Tehát Giuliával, Francescával, Maurizioval és Danikával átadtuk magunkat a gourmand élvezeteknek. Ettünk ráklevest, tintahal-karikákat, bacalhaut (tőkehal, ez itt Lisszabonban tipikus kaja, azt mondják, hogy 1001-féleképpen el lehet készíteni...) lecsós körettel, padrón (spanyol paprika, olajban kisütve és tengeri sóval meghíntve), fűszervajas zsemle. Kipróbáltam végre az osztrigát, mivel itt lehetett darabra kapni. Sajnos nem vett le a lábamról, tengerízű cucc, semmi extra, úgyhogy nem értem a nagy "hypeot" körülötte! Sok a szöveg, pár képet azért illene mutatnom, nem?!



Aki szereti az ilyesmit, annak ajánlom a hasonló budapesti kezdeményezést, de persze azért tessék kijönni ide és megnézni az eredetit! (http://varosban.blog.hu/2015/02/27/hold_utcai_piac_potencialisan_ez_budapest_uj_gasztrotemploma)

Városnézés, aztán hosszan ecsetelem a kajákat, jó mi?! Egy másik napon ugyancsak piacra mentünk délelőtt, nyuuuugi ez nem kajás piac! Underground, alteres, eldugott, hippis, retro piacról van most szó. Ezúttal csak én voltam nem olasz a társaságban: Sharonnal, Ludovicával, Francescával, Giuliával és Maurival nyomultam. A piacnak, aminek most sajnos nem jut eszembe a neve, egy eldugott utcácska, "mégeldugodtabb" épületének oldalában volt a bejárata, amellyel szemben a következő művészi graffitit láttuk:


A vásárt a falon látható szlogen jellemezte, az árusok, a vásárlók is eléggé hippik voltak és szerencsére az árak is. A háttérben egy nagyon laza DJ által kevert zenék szóltak, a hangulat teljesen peace&love volt. 




Mindenki vett egy kis apróságot magának, én ezzel a pólóval lettem gazdagabb (felirat: A következő megálló: Bairro Alto -> tudjátok a botellónos negyed). 

Aznap voltunk egy gasztró-expón is, kb ezzel a társasággal, Simone csatlakozott még hozzánk. Erről most nem írok sokat, a lényeget kiemelem hastagekkel (vagy ahogy az olaszok mondják, astagekkel :D): #gasztro #sajtok #felvágottak #likőrök #ginjinha #sajtok #mégtöbbsajt #arénatelefinomságokkal #lekvárok #sajtokatírtammár? A napot egy finom olasz pastával zártuk, ez már itt alap. 
Daninak egy volt általános sulis osztálytársa, Dóri, járt Lisszabonban az elmúlt pár napban. Nekünk tök jó volt, mert így legalább "muszájból" kellett várostnéznünk. Kiderült számunkra, hogy Lisszabon tele van kilátókkal (miradourokkal), ahonnan nagyon szép a kilátás.. Ma is volt pár óránk a nyelvórák és az egyetemi labor (igen, járunk iskolába is!) között, úgyhogy elmentünk Ludovicával és Sharonnal várostnézni, ültünk a híres 28-as villamoson (erről majd posztolunk később!) és megnéztünk egy miradourot. Igen sajnos fáradok és kezdek kifogyni a szavakból, jöjjön pár kép:










Valentinával és Dével elnéztünk egyik délelőtt a közeli Eduardo VII parkba, gyönyörű a kilátás a park tetejéről, lelátni egészen a Tejo folyóig. Lőttünk pár szelfit (nyilván), megcsodáltuk a vidáman futkározó kutuskákat, megittunk egy pohár sört egy Botero szobortól pár köpésre és élveztük a napsütést (ez volt talán az első nagyon meleg nap).






Sok mindent lehetne írni, igyekszünk behozni a lemaradást.. Sajnos csak ilyenkor van idő bloggolni, most fél4 van, érdemes lenne aludnom már nekem is, mivel 11kor tervezek kelni. :) (Dé már itt szundikál!) 

ui.: A képeket nyissátok meg nagyban!

Gulyásozás

De régen írtunk a blogba..

Az utolsó poszt az olasz lasagne-s estről szólt. Akkor találtuk ki, hogy a legközelebbi közös vacsorán mi főzünk, mégpedig gulyást. Egy hosszú este után délután ébredtünk, így a napunk indulásakor még nem voltunk biztosak benne, hogy valóban aznap este kerül sor az össznépi gulyásevésre. Reggeli közben azonban meggyőztük magunkat Tomival, úgy láttuk a többieken, hogy nagyon várják a gulyásozást. Összekaptuk magunkat és elindultunk az olcsó, nagy áruházba, ahová nagybevásárlásokra szoktunk járni.

Nem találtunk répát. Sárgarépát. Pedig múltkor, amikor itt jártam, volt. Megkérdeztünk egy nőcit, azt mondta, hát ő nem tudja, mi történt, de ma nincs répájuk :D Nem baj, Fülit megkértük, hogy ugorjon le a közeli zöldségesbe otthonról, ebből nem volt gond. Zellergumó helyett szárzellert vettünk, a fehérrépát esélytelennek tartottuk, hogy találunk, kömény néven pedig itt a római kömény fut. Mindezek ellenére a végeredmény elég jó lett. Ízlett nekünk is, és úgy tűnt, hogy ízlett a többségnek is. Elfogyott mind. Három órán át főztük, főzés közben néha ellepték a konyhát az olasz lányok, és egyméteres távból figyelték a hagymaaprítás folyamatát. Rohadt idegesítő volt, de egyikőjük észrevette, hogy sértik a privát szféránkat, így elmentek, mielőtt szóvá kellett volna tenni :P
A tálalás kis túlzással pohár méretű műanyag mélytányérokban történt, ez itt a sztenderd leves méret, úgyhogy mindenkinek repetáznia kellett. Így legalább úgy tűnt, tényleg mindenkinek ízlik.
Természetesen a pálinka, mint aperitif sem maradt el, desszertnek pedig a Tomi által hozott pozsonyi kifliket szolgáltuk fel (nem is tudtam, hogy ez a süti ilyen marha sokáig eláll), közben a magyar himnusz szólt. Jól éreztük magunkat, ők is jól érezték magukat, a következő magyar étel talán pörkölt lesz, vagy rakott krumpli.

Ja, már mindenki nagyon éhes volt, ugyanis a bevásárlással 8-ra végeztünk, az étel pedig csak 11 után készült el, tapsviharral köszöntötték a hatalmas kondért. Jobban örültem volna, ha kóstolás után tapsolnak, mert akkor még mi sem tudtuk, hogy sikerült (na de tapsoltak utána is, egyfolytában)


Le vagyunk maradva az események dokumentálásával, ez a gulyásozás már több, mint egy hete történt, de ígérjük, utolérjük magunkat..